Szent Brigitta - 15 imája

 

Szent Brigitta ezeket az ígéreteket a megfeszített Úr Jézus Krisztus képe előtt kapta.

ELSŐ IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Uram Jézus Krisztus, örök gyönyörűsége mindazoknak, akik szeretnek Téged. Te vagy a minden örömöt túlszárnyaló öröm; minden bűnös vágya, üdve és reménysége. Te örök bizonyságát adtad az emberi természet felvételével, hogy irántunk való szeretetből közöttünk akarsz lakni az idők végezetéig. Kérlek emlékezz a fogantatásod pillanatától kereszthalálodig értünk szenvedett fájdalmakra, melyet Isten az idők kezdete előtt tervezett és elrendelt.

Emlékezzél, Uram, hogy az utolsó vacsorán tanítványaid lábát mostad, majd szent Testedet és Véredet adtad nekik táplálékul, beszéltél nekik közeli szenvedésedről, és gyengéden vigasztaltad őket.

Emlékezzél magányosságodra, elhagyatottságodra, és szorongásodra a Getszemáni kertben, amikor így imádkoztál:

„SZOMORÚ AZ ÉN LELKEM MINDHALÁLIG.”

Emlékezzél, Uram, a halálfélelemre, melyet ifjúságod virágában kellett elszenvedned, amikor háromszori, vérrel verejtékező imád után tanítványod, Júdás, elárult. Választott, és kiemelt néped fiai fogtak el, hamis tanúk vádoltak, és három bíró elítélt; mindez a húsvéti nagy ünnepek kezdetén történt.

Emlékezz, Uram, hogy megfosztottak ruháidtól, gúnyból bíborpalástot adtak Rád, szemedet bekötötték, arculvertek, tövissel koronáztak, kezedbe jogarként nádat adtak, oszlophoz kötöztek, ostorozó ütlegekkel borítottak, szidtak, gyaláztak, sértegettek.

Mindezekért a fájdalmakért és gyötrelmekért, melyeket keresztrefeszítésed előtt kellett szenvedned, kérlek, hogy add meg nekem halálom előtt az igazi bűnbánat kegyelmét; add, hogy bűneimet meggyónhassam, és bocsánatodat elnyerjem! Ámen.

MÁSODIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, Te, aki az angyalok szabadon választott öröme és az édenkert legfőbb boldogsága vagy, emlékezz a fájdalmakra és a rettenetre, amelyet akkor éreztél, mikor ellenségeid dühös oroszlánként vettek körül, ütlegek ezrével kínoztak, sértegettek, gyaláztak, és leírhatatlan kegyetlenséggel marcangolták Testedet.

A sértő szavakért elszenvedett kínokra emlékezve könyörgök Hozzád, Megváltóm, szabadíts meg engem minden látható és láthatatlan ellenségemtől! Védelmezz meg engem, hogy oltalmad alatt elnyerhessem az örök üdvösséget! Ámen.

HARMADIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, a Szentháromság második személyeként a világ teremtője vagy, alkotója a mennynek és a földnek, korlátlan Úr vagy mindenek felett. Neked semmi határt nem szabhat. Te tartod össze a világmindenséget hatalmaddal és szereteteddel.

Emlékezz azokra a szörnyű fájdalmakra, melyeket akkor éreztél, amikor a kezedet és lábadat a tompa szegekkel átverték, ütést ütés után mérve Rád. És mivel még akkor sem találtak szánalomra méltónak, dühükben testedet taszítgatták, ezáltal sebeidet kitágították, és csontjaidat – Tested kifeszítve – kiforgatták, amíg keresztre szegeztek.

Erre a legszentebb szenvedésre kérlek Téged, Jézusom, hogy Téged mindig, mindenekfelett szeresselek! Ámen.

NEGYEDIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, mennyei orvosom, akit a kereszten magasba emeltek, hogy szent sebeid által a mi sebeink begyógyulhassanak, emlékezz a zúzódásokra, elerőtlenedett tagjaidra, melyeket úgy kinyújtottak, hogy nem volt még soha kín sem azelőtt, sem azután, mely hasonlítható lett volna a Te kínodhoz. Tövissel koronázott szent Fejedtől a talpadig nem volt egyetlen ép hely a testeden, kínzó fájdalom gyötörte minden részed, és mégis, saját szenvedésedet felejtve, így imádkoztál ellenségeidért és megfeszítőidért:

„ATYÁM, BOCSÁSS MEG NEKIK, MERT NEM TUDJÁK, MIT CSELEKSZENEK!”

Erre a irgalmadra és kínszenvedésed kegyelmeire kérlek, hogy add meg nekem a tökéletes bánat kegyelmét, hogy ezáltal elnyerhessem bűneim bocsánatát! Ámen!

ÖTÖDIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, az örök fény tükre, a végtelen dicsőség visszaverődése, emlékezz a fájdalomra, melyet éreztél, mikor isteni világosságod fényében láttad azoknak sorsát, akiknek kínszenvedésed érdemei által meg kellett volna menekülniük, de akik bűneik miatt elkárhoztak. Láttad az eltaszítottak végtelen seregét, és mélységes szánalmat éreztél a kárhozatba hulló lelkek iránt.

Mélységes irgalmadra és különösen jóságodra, mellyel a latornak is azt mondtad: „MÉG MA VELEM LESZEL A PARADICSOMBAN!” kérlek, légy irgalmas hozzám is halálom óráján! Ámen.

HATODIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, imádásra méltó, drága Királyom, emlékezz a kínra, amit akkor éreztél, amikor Téged, mint közönséges bűnözőt, meztelenül a keresztre vontak és ott felemeltek. Mindenki elhagyott, csak Anyád maradt melletted mindvégig, aki végigszenvedte Veled minden kínodat és haláltusád. Akkor adtad Őt nekünk is édesanyánkul, mikor így szóltál Hozzá, János apostolra mutatva:
„ÍME A TE FIAD!”, és Jánosnak:
„ÍME A TE ANYÁD!”

Irgalmas Megváltóm, az édesanyád lelkét átjárt tőrök fájdalmaira kérlek, szánj meg engem is, ha szenvedek, adj erőt elviselni minden testi és lelki gyötrelmet, és légy segítségemre minden megpróbáltatásomban, de különösen halálom óráján! Ámen.

HETEDIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, a szeretet, gyengédség és irgalom kimeríthetetlen forrása, ki határtalan szeretetedből a kereszten függve így szóltál: „SZOMJÚHOZOM!” – valamennyi ember örök üdvét szomjúhoztad.

Kérlek Téged, Megváltóm, adj szívembe erős vágyat a tökéletesség után, gyullaszd fel szívemet szeretetre Irántad, hogy meghaljon bennem minden testi vágy és világi kívánság, és csak Utánad vágyakozzam! Ámen.

NYOLCADIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, Te vagy a szív gyönyörűsége, a lélek öröme. Emlékezz az ecet és az epe keserűségére, melyet a keresztfán értünk, szeretetből, megízleltél.

Erre a szeretetre kérlek, isteni Megváltóm, add meg a kegyelmet, hogy szent Testedet és Véredet mindig méltóképpen vegyem magamhoz, főleg pedig halálom óráján vigasztalásul fogadhassam. Ámen.

KILENCEDIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, királyi erő, tisztaság, az elme világossága, a lélek öröme! Emlékezz a fájdalmakra, melyeket halálod közeledtén éreztél a keserűség tengerébe merülve, amikor a zsidók átkozódásai és bántalmazásai közben hangos szóval felkiáltottál:

„ISTENEM, ISTENEM, MIÉRT HAGYTÁL EL ENGEM!?”

Elhagyatottságod kínjaira kérlek, és könyörgök Hozzád, Megváltóm, ne hagyj el engem halálom órájának küzdelmeiben! Ámen.

TIZEDIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, Te vagy a Kezdet és a Vég, az Élet, Erő és a Tisztaság. Emlékezz meg arról, hogy értem szálltál alá a szenvedés mélységébe! Egész testedet borító sebekre kérlek, hogy – megtartva parancsaidat – a Hozzád vezető keskeny úton járjak, a felebaráti szeretet útján, mely széles és könnyű mindazoknak, akik szeretnek Téged. Ámen.

TIZENEGYEDIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, Te vagy minden irgalom és kegyelem mélysége.

Emlékezzél sebeid mélységére és a borzalmas kínokra, melyeket ezek a sebek okoztak, az én bűneim miatt is. Kérlek téged, Megváltóm, rejts el engem, Bűnöst, sebeidbe, Mennyei Atyád haragja elől! Ámen

TIZENKETTEDIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, az igazság tükre, az egység jelképe, a szeretet köteléke vagy.

Emlékezz a tengernyi sebre, melyek egész szent Testedet elborították, és amelyeket imádandó Véred vörösre festett. Világmindenséget átölelő fájdalom volt a Te fájdalmad, melyet irántunk való szeretetből tűrtél.

Imádandó Jézusom! Mi többet tehettél volna még érettünk?

Engedd, hogy a keresztutadra való emlékezés növelje bennem a hűséges szeretetet Irántad, gyarapodjanak bennem szenvedésed gyümölcsei, amíg el nem érek az örökkévalóságba, minden jónak és örömnek Forrása, Jézusom, egyetlen, igazi Szerelmem! Ámen.

TIZENHARMADIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, leghatalmasabb Úr, halhatatlan és legyőzhetetlen, diadalmas Királyom!

Emlékezzél a gyötrelmekre, amikor teljesen kimerülve lehajtottad a fejed, és felkiáltottál:

„BETELJESEDETT!”

Erre a végső szenvedésre kérlek, Uram és Megváltóm, légy irgalmas hozzám életem utolsó óráján, hogy lelkem és szívem meg ne zavarodjék, hanem örömmel várja a Veled való találkozást! Ámen.

TIZENNEGYEDIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, Te vagy az Örök Atya egyszülött Fia, az erő Forrása, Isten dicsőségének viszfénye.

Emlékezzél a szavakra, melyek összetört Testedben már alig dobogó megtört Szívedből fakadtak és tolultak ajkadra:

„ATYÁM, KEZEDBE AJÁNLOM LELKEMET!”

A Te összehasonlíthatatlan értékű halálodra kérlek, dicsőség Királya, erősíts meg engem, és adj erőt, hogy ellen tudjak állni az ördög csábításainak, a test kívánságainak, a világ hiúságának, és egyedül csak Neked éljek! Halálom után pedig fogadj be engem, földi zarándokot, a mennyei hazába, és öleld magadhoz Hozzád visszatérő lelkemet! Ámen.

TIZENÖTÖDIK IMA

Miatyánk… Üdvözlégy…

Jézusom, bőséges gyümölcsöt termő szőlőtő! Emlékezzél bőven ömlő véredre, mely úgy áradt értünk, mint a szőlő leve a szőlősajtóban. A római katona lándzsájától átszúrt Szívedből vér és víz folyt ki, kifolyt az utolsó cseppig. Szent Tested – mint elhervadt csokor mirha – függött a kereszt fáján, csontjaidból a velő kiszáradt, sápadt és halálosan fehér voltál.

Keserű szenvedésedre és kiomlott, drága Véredre kérlek, Jézusom, hogy sebezzed meg a szívemet, és bűnbánatom és szeretetem legyen ételem és italom egész életemen át! Téríts egészen Magadhoz, szívem legyen örök lakóhelyed, minden szavam tetszésedre legyen, életem alkonya szolgáljon dicséretedre, hogy elnyerhessem Általad a mennyországot, és Téged az örök dicsőségben az Ég minden angyalával és szentjével dicsérhesselek és magasztalhassalak az örökkévalóságon át! Ámen.

Búcsúima

Óh, dicsőséges Szűz, kit az Úr örök rendeléséből az Ige anyául választott, Te az isteni kegyelmek osztogatója, a bünösök menedéke vagy, én méltatlan szolgálod hozzád fordulok, légy vezetőm és tanácsadóm e siralom völgyében. Esdd ki számomra szent Fiad vére árán bűneim bocsánatát, valamint az ehhez szükséges kegyelmi eszközöket.