Brigitta: ima tizenkét éven át Jézus Krisztus szenvedéseiről

 

A 7 Szent Brigitta Miatyánk 12 éve

Tizenkét éves imája Svéd Szent Brigittához

Atya a Fiú és a Szentlélek Isten Nevében...

3x Jézus hatalmas nevében, omoljon össze és semmisüljön meg a sátán országa, ami ellenünk támad!

Jézus Vérét helyezem az oldalra gonosz erő ne érinthesse: Mindenkor Úr Jézus Krisztus Óvó Szent Szeretet Hatalma, Akarata Uralkodjon...

Első imanap:

Mindennapi Ima elmélkedés, Jézus Krisztus szenvedéseiről (napi kb 15 perc 12 éven át)

3 x "Ó Vér és Víz, mely Jézus Szívéből törtél elő, mint irgalmunk forrása - bízom benned"

Imáink előtti ima: "Meghaltál, Jézusom, de a lelkek számára felfakasztottad az élet forrását. Az egész világ rendelkezésére áll az irgalom tengere. Ó, élet kútja, Isten végtelen irgalma, öleld át az egész világot, s áradj ki ránk" (1319).

Minden elimádkozott imát alázatos szívvel gyermeki szeretettel felajánlok Dicsőséges Szentháromság Istenségednek, Úr Jézus Krisztusban. Jézus Mária egy szívben egyesült Irgalmas szívének.. Ámen. ámen.

Az Isteni Üdvözítő többek között a következő ígéreteket nyilatkoztatta ki Svéd Szent Brigittának:

1. Tudjátok meg, hogy azoknak, akik 12 évig naponta 7 Miatyánkot és 7 Üdvözlégy- et, imádkoznak drága Vérem tiszteletére, a következő kegyelmekben halmozom el:

Nem jutnak a tisztítótűzbe,

2. Felveszem őket a vértanúk soraiba, mintha vérüket ontották volna hitükért,

3. Óhajuk szerint rokonságukból három lélek szenteket formáló kegyelmeket kap,

4. Rokonságukból a lelkek negyedíziglen a pokoltól megmenekülnek,

5. Halálukról egy hónappal előbb tudomást szereznek. Ha meghalnának ezen idő alatt úgy tekintem, mintha ezeket a feltételeket már teljesítették volna.

"X. Ince pápa igaznak találta ezt a kinyilatkoztatást, és hozzáfűzte: a lelkek, akik ezeket a feltételeket teljesítik, minden nagypénteken egy lelket kiszabadítanak a tisztítótűzből.

Egyben ajánlotta, hogy a hét Miatyánkhoz a következő imákat fűzzék hozzá:

Bevezetés: Jézusom, most hétszer akarom elimádkozni a Miatyánkot, egyesülve azon szeretettel, mellyel szívedben ezt az imát megszentelted és megédesítetted. Vedd fel ajkamról isteni Szívedbe, javítsd és tökéletesítsd annyira, hogy a teljes Szentháromságnak annyi tiszteletet és örömet szerezzen, amennyit Te a földön ezzel az imával szereztél Neki és áradjon ez legszentebb emberségedre, szent Sebeid és belőlük folyó szentséges Véred megdicsőítésére. Ámen.

 

Napi elmélkedés Jézus Krisztus szenvedéseiről

1. Ima: Körül metéltetés: Drága Szent Véred, Tiszteletére megdicsőítésére.

Miatyánk...Üdvözlégy...

Örök Atya !

Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által felajánlom Jézus első sebeit, első fájdalmait, első vérontását, engesztelésül a magam és minden ember fiatalkori bűneiért, az első halálos bűnök megakadályozására, különösen a rokonságomban. Ámen

2. Ima: A Vérrel verejtékezés: Drága Szent Véred, Tiszteletére megdicsőítésére.

Miatyánk... Üdvözlégy...

Örök Atya!

Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által felajánlom Jézus Szíve borzalmas szenvedéseit az Olajfák hegyén, vérrel verejtékezésének minden egyes cseppjét, engesztelésül a magam és minden ember szívben elkövetett bűneiért, ilyen bűnök megakadályozására, az Isten- és felebaráti szeretet gyarapodásáért. Ámen.

3. Ima: Megostorozás: Drága Szent Véred, Tiszteletére megdicsőítésére.

Miatyánk... Üdvözlégy...

Örök Atya!

Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által felajánlom Neked a sok ezer sebet, a borzalmas fájdalmakat és Jézus ostorozásakor folyt drágalátos vérét, engesztelésül a magam és minden ember testiségben elkövetett bűneiért, ilyen bűnök megakadályozására, az ártatlanság megőrzéséért, különösen a rokonságomban. Ámen.

4. Ima: Tövissel koronázás: Drága Szent Véred, Tiszteletére megdicsőítésére.

Miatyánk... Üdvözlégy...

Örök Atya!

Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által felajánlom Neked a tövissel koronázott szent Fő sebeit, fájdalmait és belőlük kifolyt drágalátos Vérét, engesztelésül a magam és minden ember bűneiért, melyeket értelmünk követett el, ilyen bűnök megakadályozására és Krisztus Királysága tiszteletének terjedéséért. Ámen.

5. Ima: Kereszthordozás: Drága Szent Véred, Tiszteletére megdicsőítésére.

Miatyánk... Üdvözlégy...

Örök Atya !

Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által felajánlom Neked Jézus szenvedéseit a keresztúton, különösen jobb válla szent sebét, és abból kifolyó szentséges Vérét, a magam és minden ember ellenkezéséért a kereszttel szemben, a szent rendelésed elleni zúgolódásokért, a nyelvvel elkövetett összes bűnökért, ilyen bűnök megakadályozására és a kereszt szeretetéért. Ámen.

6. Ima: Keresztre feszítés: Drága Szent Véred, Tiszteletére megdicsőítésére.

Miatyánk...Üdvözlégy...

Örök Atya!

Mária szeplőtelen kezei és Jézus isteni Szíve által felajánlom édes isteni Fiadat a kereszten, felfeszíttetését, felemeltetését, kezei és lábai szent Sebét, belőlük ömlő drága Vérének három sugarát, teljes szegénységét, tökéletes engedelmességét, összes testi és lelki gyötrelmét, drága halálát, annak vérnélküli megújítását minden szentmisében a földön, engesztelésül a szent fogadalmak és szabályok megsértéséért, elégtételül a magam és az egész világ bűneiért, a betegekért, haldoklókért, szentéletű papokért és hívekért, a Szentatya szándékára, a keresztény családok helyreállításáért, a hit bátor megvallásáért, hazánkért, a népek egységéért Krisztusban és Egyházában, és a szakadárokért. Ámen.

7. Ima: A szent Oldal megnyitása: Drága Szent Véred, Tiszteletére megdicsőítésére.

Miatyánk...Üdvözlégy...

Örök Atya !

Fogadd el kegyelmesen az Anyaszentegyház szükségleteiért és az egész világ bűneiért Jézus szentséges Szívének szívsebéből ömlő drágalátos Vért és Vizet, és légy irgalmas és kegyelmes hozzánk. Krisztus Vére, szentséges Szívének utolsó, drágalátos tartalma, moss tisztára minden büntetéstől, melyet bűneimmel magamra vontam és oltsd ki az én és minden szegény lélek lángjait a tisztitótűzben. Ámen